001~38.jpg
DdgFw2-WkAACSHn.jpg
DdgFMTtXUAQDKNu.jpg
005_17.jpg
127.jpg
128.jpg
125.jpg
126.jpg
123.jpg
124.jpg
121.jpg
122.jpg
119.jpg
120.jpg
117.jpg
118.jpg
Women in Film Pre-Oscar Koktélparti

Kedvencünk a tegnapi nap folyamán megjelent a Women in Film Oscarra előkészítő koktélpartin, melynek a Beverly Hills-i Crustacean adott otthont és a Max Mara, a Lancome és a BMW prezentált immár 11. alkalommal. Csodás meglepetés volt, ugyanis a Deadline-on ott van a Pre-Oscar partik sora és azok nevei, akik ott megjelennek, de Emeraude nem volt kiírva. Na de térjünk vissza a megjelenésére. Egyszerűen gyönyörűen festett, haja laza hullámokban omlott vállára, illetve hátára. Kiegészítőként Ricardo Basta ékszereket viselt.

Egy pasztell árnyalatú rózsaszín és zöld virágmintás Dolce Gabbana hosszú midi ruhát viselt, mely 1 millió 108 ezer 500 forintért kapható. Sminkje passzolt ehhez, visszafogottra lett megcsinálva, végül egy pár Loubountin cipőt húzott lábára. A szőnyeges megjelenésről csak 2 darab fotót kaptunk, de a kulisszák mögött fotózkodott Lea Michele-lel, illetve készítettek róla polaroid stílusú stúdiófotókat összevágva egy képre. A sminkelésről is kaptunk egy képet, illetve a haja készítéséről Eme posztolt Instagram sztorit. Érdemes megnézni őket, kedvencünk gyönyörűen fest az összesen!

Rendezvények, események > 2018 > Március 2 – 11. Women in Film Pre-Oscar Koktélparti Beverly Hillsben
Rendezvények, események > 2018 > Március 2 – 11. Women in Film Pre-Oscar Koktélparti Beverly Hillsben – Kulisszák mögött

001~8.jpg 002~5.jpg 001~9.jpg 002~6.jpg 003~3.jpg

Instagram sztorik, új poszter a 3. évadhoz

Megérkeztek sorjával a születésnapi Instagram sztorik, de sajnálatos módon Emeraude-ot nem láthatjuk bennük. Ajándékait rakta fel kedvencünk, Katherine-től egy Sugarfina édességes dobozt kapott tele nyalánkságokkal. A második videóban összefoglalta, miket kapott – leginkább virágokat. Tudni illik, hogy szereti a Pokémont, így vettek neki egy olyan takarót is. A stáb kirakta nevét muffinokból, továbbá virágot kapott még Diandra Escamillától, Liam Scholeytól és Andres Budniktól. A Shadowhunters is felköszöntötte hivatalos weboldalán, illetve a stylistok és Ariana Williams is megdobta egy kedves üzenettel.

Továbbá már írtam a tegnapi bejegyzésemben arról, hogy új poszter fog érkezni az este, ami már meg is van HQ méretben és nem is olyan rossz minőségben: a csodálatos Isabelle-t is láthatjuk rajta, szerintem nagyon jó lett! Közben pedig a Shadowhunters kiposztolta Eme születésnapjának ünneplését, imádom a videót! E alkalomból egy GUESS “Marcie Leather Bomber” zöldes-feketés dzsekit viselt, amely körülbelül 104 ezer forintba kerül.

Egyebek > Személyes képek
Egyebek > Születésnap
Filmek, sorozatok > Shadowhunters > Harmadik évad | Poszterek

001~6.jpg DXOxO3yUQAA0pX7.jpg DXOjICHUMAAQCw7.jpg 002~4.jpg 001~7.jpg

Új Shadowhunters betekintő videó

2018. 02. 28.

Shadowhunters Videók

A tegnapi nap folyamán végre egy újabb betekintést nyerhettünk a Shadowhunters harmadik évadának első részébe. A kis sneak peek videó címe ‘Clary Angyali Rúna Ceremónia’, ebből rájöhettünk, hogy Clary lesz a középpontban. Viszont végre többet láthatjuk benne kedvencünk karakterét, hiszen többször is mutatták közelről és a háttérben végig mosolygott. Egy gyönyörű Horses Atelier hosszított lila színű bársonyruhát viselt, amely 99 ezer forintért kelt el. A videóban egyébként Clarynek adják át az Angyali Rúnát egy ceremónia keretein belül: ott volt Izzy, Jace, Alec és a többiek is. Szerintem jó kis videó lett, de csak 1 perc 20 másodperces. Nézzétek meg alább! Továbbá pár pillanatképet is hoztam rosszabb-jobb minőségben, szám szerint kilencet. A harmadik évadig egyébként már csak 21 nap van!

Érkezett egy új fotó kedvencünkről, ami személyes kép – tegnapelőtt futott össze egy nagyon szerencés rajongójával, lőtt is vele egy szelfit. Jelenleg az egész stáb Torontóban tartózkodik, hiszen ott forgatják az új részeket. Kyle Puthnak sikerült elcsípnie Eme-t, amikor épp smink nélkül lépett utcára. Gyönyörű smink nélkül is, már rég láthattunk róla ilyen képet! És ne feledjétek, holnap Eme születésnapja! 

Filmek, sorozatok > Shadowhunters > ‘Clary Angyali Rúna Ceremónia’ betekintő | Pillanatképek
Egyebek > Személyes képek

002~3.jpg 001~4.jpg 009.jpg 004~2.jpg 001~5.jpg

A héten: személyes és Shadowhunters képek

Szép délutánt! Tegnap szerettem volna hozni ezt a cikket, de úgy gondoltam, szombaton vagy vasárnap lehetnének ilyen személyes kép összefoglalók. Mintha ezek a hetek Shadowhunters-hetek lennének, először Dominic ünnepelte születésnapját, majd egyben megtarotta a stáb Alberto-ét és Isaiah-ét is, március 1-jén pedig következik kedvencünké! Alberto, aki Simont játssza a sorozatban, tíz napja lett 25 éves, Isaiah pedig, aki Luke-ot formálja meg, már a 44-et töltöbbe be 11-én. Emeraude egy Instagram sztorit tett ki a 12. forgatási napról, amikor a végén már csak ünnepeltek tortákkal, dalolva. Továbbá Matt Hastings direktor posztolt Twitterjére egy vadonatúj kulisszák mögötti képet, amelyen a 3. évad 12. része forgatásán pózol Emeraude-dal.

A két forgatási kép mellett végre új stilleket is kaptunk a 3. évad 1. részéből, az On Infernal Groundból, ezekből három darab kiváló minőségű fotón Isabelle is ott van, az első az Intézetben való tervelés másik pillanatképe, a másodikon épp edz a harcra egy gyönyörű Valentino cipőben (körülbelül 283 ezer forintba kerül), az utolsó pedig a korábban harmadikként posztolt fotó közelebbi változata. Jó nézelődést kívánok! (Az első két kép a személyes képekhez, az utolsó három a stillekhez vezet)

Egyebek > Személyes képek
Filmek, sorozatok > Shadowhunters > 3×01: On Infernal Ground

DWpEnTiWkAAIM3m.jpg DWktjbqW0AEJ3uv.jpg 005~0.jpg 004~1.jpg 006~0.jpg

A Shadowhunters pedig hivatalos közösségi oldalaira posztolt egy új ‘On The Fly’ videót, amiben híres színészek, színésznők, köztük a Shadowhunters szereplői is benne vannak. Egy lakatlan szigettel kapcsolatos kérdést tettek fel nekik, Eme pedig ezt válaszolta: “Ha ott ragadnék egy lakatlan szigeten, legszívesebben Ryan Goslinggal tenném!” (mosolyog) Tudni illik a színésznőről, hogy imádja Goslingot. Nézzétek meg ti is a 2 perces videót, kedvencünket a 42-től a 49-ig másodpercig láthatjátok.

Új teaser a 3. évadhoz

2018. 02. 20.

Shadowhunters Videók

Szép estét! Nem, a kiemelt kép sajnos nem egy új promóciós kép. Ugyan nem csak kimondottan kedvencünkről, de a Shadowhunters sorozat harmadik évadából végre kaptunk megint egy kis újdonságot. Sajnos nem sikeredett hosszúra – 47 másodperces – viszont nagyon jó lett szerintem az új teaser. Ez a kis apróság az összes démon anyját, Lilith-et emeli ki, hiszen a cím is az, hogy Jön Lilith, ha pedig már itt tartunk, a mai naphoz nézve pontosan egy hónap van a 3. évadig. Én már nagyon várom, remélem többet láthatjuk Isabelle-t, mint az előzetesekben. Két pillanatképet hoztam az új előzetesből, ugyanis összesen 2 másodpercig szerepelt csak Izzy.

Filmek, sorozatok > Shadowhunters > ‘Jön Lilith’ előzetes | Pillanatképek

DWf_0AmW4AEUIlX.jpg DWf_0AeXcAIVjuB.jpg   

Shadowhunters 3. évad

2018. 02. 15.

Fotók Shadowhunters Videók

Szép délutánt! Nagyon jó hírrrel érkeztem, ugyanis a tegnap este folyamán két új előzetest és két új színfalak mögötti fotót kaptunk. Sajnos kedvencünk karaktere nem sokáig látható egyikben sem, mivel két párosról, az egyik Clace-ről (Clary és Jace shipneve) és Malec-ről szólnak (ez pedig Magnusé és Alecé). Nézzétek meg a bejegyzés alján a “Clace szeretet, hazugságok és sors“-ot és a “Malec, az áldozat“-ot is, szerintem nagyon jók lettek. A Shadowhunters új évada egyébként március 20-án debütál majd – durván még egy hónap a debütálásig. Kettő darab kulisszák mögött képet is kaptunk, az elsőn jól látható, hogy a 11. forgatási napon készült (avagy tegnap), de inkább a Valentin-naphoz kapcsolódik. Emeraude posztolta ezt Instagram sztoriként egy <3-vel ellátva. Boldog V-Dayt utólag is mindenkinek! Egyébként már készül az új galéria, de ha a Flaunt nem válaszol, áttöltöm én a képeket. A csodás fejlécért nagy köszönet Maliának, az alap témáért pedig Lindának!

Egyebek > Személyes képek
Filmek, sorozatok > Shadowhunter > 3×01: On Infernal Ground

001.jpg 002.jpg   

Viszont nem csak ezt a két előzetest és a képeket kaptunk: megérkezett az első leírás is a harmadik évad első részéhez, amely ugye az On Infernal Ground címet viseli. Természetesen van benne egy kis spoiler is, ezért a saját felelőségedre olvasd el csak! Ennek örömére létrehoztam egy új modult is Következő epizód címmel és bemásoltam oda is a rövid ismertetőt. Sajnos Isabelle-ről semmit nem tudunk meg, de mindenki nagyon titkolózik. Szerintem nagyon jónak ígérkezik az évad, már ti is várjátok a március végét?

Az Árnyvadászok és az Alvilági gonoszok Valentine halála után próbálnak visszatérni az eredeti formájukhoz. Clary próbálja titokban tartani azt, hogy Raziel angyalt látogatta meg. Alec pedig ki akarja szedni Jace-ből, hogy mit rentegetnek Claryvel a többiek elől. Luke is titkolózik Ollie előtt, aki állandóan faggatózik. A Boszorkánymester is titkolja állását a varázslóközségben Lightwood párja elől. Simon a “Dombok alatti vidéket” ismeri meg, míg a főgonosz Lilith New York városába utazik.

UPDATE: Közben megérkezett pár, szám szerint három darab olyan új still kép is a 3. évad 1. részéhez, amelyen Izzy is szerepel, melyek HQ méretben és minőségben is elérhetőek már, illetve  azt is látjuk, hogy épp az Intézetben tárgyalnak valamiről. Szerintem nagyon jó fotók, csekkoljátok őket!

  001~0.jpg 002~0.jpg 003.jpg  

SH forgatás – 9. és 10. nap

2018. 02. 14.

Shadowhunters Videók

Mivel kedvencünk mostanában megint eltűnt, így a forgatás alatti videókról és képekről külön fogok írni. Ezúttal három vicces videót hoztam nektek. Először is, Emeraude posztolt Instagram sztori formájában egy videót a 9. nap forgatási szünetéről, amint épp telefonozik, Matthew pedig megdobálta egy vizes flakonnal, a színésznő pedig ezt írta: “Mindig is zaklatott engem ő: @matthewdaddario 🙁 “ Természetesen nem szószerint értette. Később az Alec Lightwoodot alakító színész is posztolt közösségi oldalára, amiben ismét felé dob egy flakont. A harmadik videóban, Emeraude visszavágott neki: a szintén telefonozó sorozatbeli testvérét megdobta a vizes flakonnal és a #sorrynotsorry😂 hasthaggel látta el a videót, amivel azt szeretné kifejezni, hogy sajnálja – vagy nem. 😀 Nézzétek meg a humoros videókat alább, amikért köszönet az Emeraude Toubia Brasil-nak!

Shadowhunters forgatási képek

Meg is érkeztem az első pótlással. Kedvencünkről sok olyan kép érkezett, amely a Shadowhunters sorozat 3. évadának forgatása közben készült és meg lett örökítve fotóként, most ezekről számolnék be. Először is, úgy gondolom még ezekről nem írtam a másik oldalon… Kezdem is. Az első képen Isabelle karakterét láthatjuk hátulról, felszerelkezve, készen állva az új részekre. A következő képet január 22-én lőtték, Eme posztolta ki Instagram sztori formájában; jól láthatjuk rajta, hogy a forgatáshoz előállított székek vannak ott Emeraude és Alisha Wainwright nevével. Az ezt követő két képet már a Shadowhunters posztolta közösségi oldalaira: a színészeknek is járt a jutalom,  a második nap végén sütemény evéssel lazítottak picit. A másik fotó a harmadik napon készült, Izzynket ábrázolja, de a tükör véres, viszont nagyon remélem nem lesz ekkor semmi baja. Az ötödik képen és videóban kedvencünk fordul egyet jobb oldalra kezében a forgatási táblával. A felvételek egyébként mind a kanadai Torontóban készültek.

tw-02.jpg DUQYKTKWsAEaHOZ.jpg tw-03.jpg tw-04.jpg tw-07.jpg

A többi kép már nincs sorrendben, úgy írom őket, ahogy megtaláltam. Két képen Ariana Williamsszel, a Shadowhunters Madzijével látható a 3B forgatásán, a fiatal színésznő ki is rakta a képet Twitterjére. A harmadik képen csak annyi van, hogy Emeraude Toubia, vagyis ezt a gyönyörű magassarkút fogja viselni Izzyként. Az ötödik képen ismét Ariana látható. A hatodik forgatási napon kedvencünkről készült egy kulisszák mögött fotósorozat, amely ugyan csak két képből áll, de szerintem csodás rajta Eme. A képek után egy videót tekinthettek meg, de a szerintem nagyon szomorú, mert Isabelle könnyezik és rosszul érzi magát valami miatt 🙁 Ez az ötödik forgatási nap.

001~5.jpg 003~4.jpg 002~4.jpg sh_02.jpg 004~4.jpg

Már nincs több kép, csak videó a forgatásokról, az első videót Emeraude posztolta Instagramjára a nyolcadik napról. És a Sizzy fanok örülhetnek, végre a Simont alakító színésszel is szerepel egy videóban kedvencünk, amint átadja a virágot neki Valentin-nap alkalmából. Szerintem nagyon aranyosak 🙂 Ennyi lett volna ez a bejegyzés, a következőben a személyes képekről olvashattok. Egyébként a videók egy picit elhúzták a cikket, de nem akartam mindig a Tovább mögé tenni :/